Előszó

Van Baján egy maroknyi fiatal, kiket az irodalom szeretete, a szó, a gondolat, az emberi életet megszépítő megnyilatkozás ereje tart együtt 1967 óta. A Duna menti kisváros életének, a munkahelyek hétköznapjainak, és ünnepi vagy embert megindító nagy érzéseinek sajátosan egyéni megfogalmazói valamennyien.

Közülük többen nyilvánosság előtt is szóltak már, néhányan a biztató kezdet feszítő türelmetlenségével várják a visszajelzést üzenetükre. Talán a "névtelen senki" a "tízezer-diákos város" az "örökzöld remények" a "szikföldes szerelem" fiatal énekese, a hazát újmódon látó generáció tagja, ki a "madarak énekét" éppúgy gyűjti, versben megénekli, mint a "nemzeti játék" disszonáns, vagy a "konok hallgatás" a szemlélődés kritikai hangvételű problémáit.

Mégis elhivatott tettvágy és cselekvési készség biztató hangja szólal meg a környező világ és a saját életvágy bemutatása kapcsán műveikben: A "széllel szemben is" "hazát nemcsak önmagának" építő, a kisvárosi éjből a "világosságba" vezető műveik gondolatisága.